HÉV
Knézy Jenő 1944-2003

Kép: DÚE-Tallózó 2001

Knézy Jenő 1944. augusztus 19-én született Nagyváradon. Budapesten érettségizett. 1961-62-ig a magyar ifjúsági kosárlabdaválogatott tagja volt. 1962-64-ig a Központi Élelmiszeripari Kutatóintézetben dolgozott. 1964-69 között az Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Karát végezte el. 1969-től 1970-ig a Budapesti Mezőgazdasági Gépgyár üzemmérnöke. 1971-től a Magyar Televízió sportosztályának munkatársa, riportere. 1972-től a MÚOSZ tagja. 2003-ban a Magyar Televízió életműdíjjal tüntette ki. Hosszú betegség után 2003. június 17-én hunyt el.
Forrás: Ki kicsoda a hírközlésben? Magyar és Nemzetközi Ki Kicsoda? 1992

    Ismét gyászol az újságíró-társadalom. Molnár Dániel tragikus hirtelenséggel bekövetkezett halála után nem sokkal egy másik nagy egyéniséggel lett szegényebb a magyar média.
    Nemrég nyilatkozta, hogy súlyos beteg — egy gyógyíthatatlannak nevezett, de legyőzhetőnek hitt kórral küzdött. Pályatársai egy emberként álltak ki mellette. Június elején egy bulvárlap hírt adott róla, hogy jobban érzi magát, és unokái már várják haza. De nem csak ők, hanem a nézők is bíztak a visszatérésében. Hiába.
    Több mint harminc éves pályafutását megannyi olimpia, világ- és hazai sportesemény felvételei őrzik. Közvetítéseit a videószalagokon kívül azonban az emberek, a közönség sosem feledi majd, és ha felcsendül az a bizonyos mondat, mindig egy arc és egy hang jut eszébe mindenkinek:
    "Jó estét, jó szurkolást!"

Jakab Csaba